A hasznos hülyék manipulálása

A hasznos hülyék manipulálása

Miért játszanak a mi kottánkból?

Az egyik legfontosabb alaptétel

2019. március 05. - Hagony

 Szóltak nekem fentről, hogy osszam meg az új tanítványokkal a módszereink titkát, miként tudtunk eddig több szavazót behúzni a saját táborunkba. Rövid leszek, nem bonyolult dolgok ezek. De figyeljetek, mert ezután ezek szerint kell majd dolgoznotok! 

Kezdjük a legfontosabbal! Az ellenzéket és a szimpatizánsaik közül a leghangosabbakat manipulálnunk kell! Úgy kel irányítani őket, hogy azt tegyék, amit mi akarunk! Hogy érhetjük ezt el? Egyszerűen kihasználjuk a kiszámítható reakciójukat. Ha mi azt mondjuk igen, biztosra vehetjük, hogy ők azt, hogy nem. Ha mi azt mondjuk, a fehér a jó, ők rávágják, hogy a fekete, és így tovább. Ezért szándékosan olyan témákat dobunk be, olyanokat cselekszünk, amiről tudjuk előre, miként reagálnak rá. Természetesen csípőből ellenkezni fognak, kórusban támadják majd. De akárhogy erőlködnek, még az észérveik is leperegnek az emberekről, ha a számukra visszataszító, előnytelen dolgokat véd az ellenzék, mi pedig azokkal szemben lépünk fel. 

Mára ennyi, gondoljátok át alaposan! Hamarosan folytatjuk néhány példa ismertetésével!

A bejegyzés trackback címe:

https://hagonyvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr5714670535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása